|
E technológiának többféle előnye van a hagyományos
építkezési módokkal szemben. Előregyártott elemekről lévén szó, a kialkudott ár
garantált, vagyis a megrendelőnek semmiféle utólagos pluszköltségtől nem kell
tartania. Amellett meglehetősen gyorsan számíthat a végeredményre: egy átlagos
családi ház három-hat hónap alatt elkészül, függetlenül az időjárási körülményektől.
A készházak gyárban, üzemi körülmények között készülnek,
és pontosan olyanok, vagyis akkorák lesznek, mint amilyennek a tervezőasztalon
megrajzolták a falakat, a tetőt és a nyílászárók helyét. Feltéve, ha hozzáértő
csapat állítja össze a helyszínen az épületet. A könnyűszerkezetes technológia
lényege, hogy a jellemzően oszlop-gerenda vázszerkezetet előre gyártott, többrétegű
falakkal töltik ki. Ezek a falak szabványok szerinti "rétegrendekből" állnak, a
hőátbocsátásuk egyharmada a tégláénak, emiatt télen jól tartják a hőt, nyáron
pedig kiválóan szigetelnek a hőség ellen. Pontosságban a legkörültekintőbb falazás
sem veheti fel a versenyt a számítógép által vezérelt gépsorok által előállított,
majd helyben összeszerelt elemekkel, emellett a felhasznált anyagok is korszerűbbek
egy átlagos hagyományos családi házénál. A falak egyébként - átlagosan 30 százalékkal jobb
hőszigetelésük ellenére - vékonyabbak, mint egy normál téglafal, így az azonos méretű
családi ház belső, nettó alapterülete nagyobb. Az egyenes falak, a merőleges sarkok és a
pontosan beilleszthető nyílászárók ugyancsak a készházak legfőbb vonzerejének
számítanak.
Arról azonban nincs szó, hogy - amint azt sokan hiszik
- a készház olcsóbb
lenne a hagyományosnál. Az ár azért is érzékeny kérdés, mert azok a "házgyártással" foglalkozó
cégek, amelyek rendelkeznek az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht.
által kiállított Építőipari Műszaki Engedéllyel, rossz szemmel nézik az enélkül
dolgozó, többnyire olcsóbb vetélytársakat, akik a technológia rossz itthoni
híréért felelősek.
Eleinte a félkész és a szerkezetkész épületekre volt nagyobb igény a hazai piacon,
most viszont már a megrendelők több mint fele kulcsrakész, vagyis készház -at kér.
Az így építkezők többsége nem az ár, hanem az árgarancia miatt dönt a készház mellett.
A fából építkezésnek újra van respektje, a külső faburkolat, a fából készült
beltér, illetve a gerendaházak ma már divatos termékek a magyar vevők körében
is. Mi több, a készház ra
immár a legtöbb bank ugyanolyan feltételekkel ad hitelt, mint a téglaépületekre,
ami jelentős előrelépés a néhány évvel korábbi helyzethez képest, amikor még
a vevők is leértékelték a készházak at,
és a bankok is idegenkedtek tőle.
Mint mindent, a készház at
is el lehet rontani. A kivitelező cégek körében még sok a kontár, és a tiszavirág-életű
vállalkozás, amelynek nyoma vész, mire a garanciális javításokat el kellene végezni.
A szakmai szövetség éppen ezért találta ki az évente felülvizsgált Makész-védjegyet,
amelynek használói nemcsak az általuk forgalmazott termékre, de a munkára is
megfelelő garanciát tudnak vállalni.
A nyugat-európai cégek vásárlói a szolgáltatás minősége és a környezetbarát technológia
miatt választják a készházak at, és akár többet is hajlandóak fizetni, mert
tudják, hogy a jól tervezett családi ház kevesebb energiával működtethető, vagyis előállítása
és fenntartása is takarékos. A piacon már létezik a passzív családi ház is, amely ingyen energiával
működik, de annak kivitelezése a magyar vevőknek még túl drága.
|
|